Header

Későn érkezőknek: Andro!

Ma egy újabb szombat esti fellépőnkről lesz szó, aki a buliba későn érkezőket fogadja majd, hiszen 2.45-től áll az Illegal Summer Festival Dj-pultja mögé.
Lássuk a standard Andro biográfiát. Hosszú lesz, de érdemes elolvasni!

Baki Gábor  – Andro – 2006 végén első magyarként került fel a világ legrangosabb dj listájára, a brit Dj Mag top 250-ébe, 146.-ként.
Első nótája fiatalon, 15 évesen jelent meg, egy magyar válogatáson. 2004 nyarán elkészítette a Pink Floyd – Another brick in the wall feldolgozását. Fogalmazhatnánk úgy is hogy Andro született tehetség , mivel édesapja hangtechnikus ezért már kiskorától fogva a zene része volt az életének. 13. évesen megismerkedett az Impulse Tracker nevű programmal kis idő elteltével rájött milyen remek elfoglaltság ez a zeneírás. Édesapja lemezlovas ismerősei révén megismerkedhetett az itthon éppen divatba jövő: House, Trance, Techno irányzatokkal.
Kezdetben mindenféle hibrid zenéket játszott. Első nótája 15 évesen jelent meg egy magyar válogatáson.  Ekkoriban a house-ra volt rákattanva, így nem meglepő, hogy a lemez a holland house-mágus és akkori példakép Olav Basoski nevével fémjelzett Work kiadó gondozásában, a Work White címkén jelenhetett meg. Hamarosan egy remixet is elkészített a Work deLuxe-nak. pumpálós house után megismerkedett az akkoriban progresszív jelzővel illetett house és trance irányzatokkal. Beleszeretett Darko Rotor című zenéjébe, ezért muzsikáit a brit Mechanism kiadónak küldte el, a válasz pedig egy lemezszerződés formájában kopogtatott az ajtaján. Innentől nem volt megállás, a remixfelkérések sorra követték egymást, készített például a Pornostar címkének (Fingerfest Inc. – Autoporno és De Loren & Colors – Nanga), újraértelmezett egy Pashka számot ismét a Mechanismnek, és remixelt a szintén brit Gravitation kiadó kérésére is.
Ezután ismét készen állt a megújulásra, elkezdett újra saját zenéket kreálni. 2004-ben a holland Cyber Records-nál mindjárt két lemezt is megjelentetett, rajtuk az Allnighter-rel és a Solaris-szal – amely egyébként helyet kapott egy Moshic Essential szettben is -, valamint az Invisible-lel és a Soulfly-jal. Januárban az Allnighter-t Stefano Greppi kétszer is pörgette John Digweed Kiss Fm-es műsorában. Ez a lemez egyben a sötét korszak végét is jelentette, zenéi egyre dallamosabbak, kifinomultabbak, akusztikusabbak lettek, ahogy felfedezte a különböző programok adta lehetőségeket. Időnként szívesen készít dalokat cimboráival, a Snake Sedrick-kel közösen elkövetett Liquid State és Solid State című számok az olasz Screen Recordson láttak napvilágot, a folyékony halmazállapotú nótát pedig Digweed is játszotta a Kiss FM-en.
Mivel a két producer stílusa merőben más, mikor összeülnek egy közös dal erejéig, egy harmadik stílus születik. 2004 nyarán Andro hatalmas lépést tett az ismertség és az álmai megvalósulásához vezető úton, mikor elkészítette a Pink Floyd – Another brick in the wall feldolgozását, amit Satoshi Tomiie után rengetegen kezdtek el játszani, és nem csak a szakma, de a közönség elismerését is kivívta, és egy belga lemezboltban 2005 második legnagyobb példányszámban eladott lemeze lett. Nemrég újabb lemezszerződést írt alá a Cyber Records-szal az ott megjelenő harmadik lemezére, gazdára talált a Retroid című track is, a Method-on pedig most jött ki legújabb bakelitje Monkey Lover címmel, ami a top40-es Balance Promote Chart második helyéig jutott. Újabb remixfelkérések és egy Karányi remixverseny első helyezése után megválasztották 2005 legjobb hazai producerének, és az év hazai felfedezettjének. Nature Wakes remixe a budapesti Radio Deejay játszási listájának első helyén végzett, és a közelmúltban elindult Snake Sedrick-kel, és az Yvel & Tristan duóval közös, havonta jelentkező rádióműsora Indigo címmel, az amerikai székhelyű, de a világ minden részén fogható Proton Radión. Hamarosan egy újabb felkérés érkezett, ezúttal egy székesfehérvári FM rádiótól, így elindult a Filter, melyhez Andro Snake Sedrick-et választotta műsorvezető társául.
A Filter nyolc adást ért meg, és vendégként a magyar dj élvonal nagy része játszott élőben a székesfehérvári rádióstudióban. Andrónak azonban még ezek sem bizonyultak túl fárasztónak, ezért belekezdett egy zenés témájú blogba, az egyik leglátogatottabb magyar party-oldal felkérésére. Az Androblog a Partycom oldalán olvasható. 2006 végén első magyarként került fel a világ legrangosabb dj listájára, a brit Dj Mag top 250-ébe, 146.-ként. Röviddel ezután megalapította saját, digitális kiadóját, ahol a remixverseny nyertes Karányi remixei után további saját zenéket és remixeket tervez kiadni. Lemezlovasként először a Citadellán mutatkozott be, azóta számtalan más helyen is hallhattuk, többek közt szülővárosában Székesfehérváron, Varsóban, Plzenben, Pozsonyban, valamint a 2006-os budapesti Mayday-en. Aktuális dj szettjeiben house és electro keveredik progressive darabokkal, és abból a szempontból is szerencsésnek mondhatja magát, hogy rengeteg zenét hónapokkal a megjelenésük előtt mutathat be a nagyérdeműnek, nem beszélve a saját, sokszor befejezetlen zenéiről.
Mások zenéit sem bírja érintetlenül hagyni, minden egyes darab amit lejátszik speciális Andro edit, a zenék szerkezetét olyanra formálja, ahogy neki megfelelnek. Ezért talán nem meglepő, hogy főként cd-ről játszik.   Akik játszották Andro zenéit: Sasha, John Digweed, Deep Dish, Satoshi Tomiie, Paul van Dyk, Desyn Masiello, Anthony Pappa, Nick Warren, Hernan Cattaneo, Sander Kleinenberg, Luke Fair, Adam Freeland, Evil 9, Pete Tong, Chris Fortier, Max Graham, Sultan, Moshic, The Low End Specialists, Stefano Greppi, Shiloh, Greg Benz, Hector Romero, Behrouz, Saeed & Palash.

Érdekelhet ...